Kik vagyunk?

1988-ban kezdtük meg tevékenységünket, mint a Magyar Selyemipar Vállalat Mintafejlesztő Leányvállalata. Fő tevékenységünk a jacquard szövödék számára a mintatervezés és a jacquard lyukkártya, majd később mágneslemez program előállítása volt. Érdekesség a cég életéből, hogy az 1988-ban Amerikából vásárolt kártyaverő-lyukasztó gép (amely a mai napig üzemel Magyarországon) a német Zangs cég terméke volt. A Zangs cég pedig annak a német ZSK Stickmaschinen GmbH-nak volt a jogelődje, aminek a hímzőgépeit azóta is forgalmazzuk.

Tevékenységünket az 1991-ben átalakított tulajdonosi szerkezet és társasági forma változtatás után kft-ként folytattuk, és névadónknak Jacquard urat választottuk. Joseph Marie Jacquard (1752 - 1834) francia feltaláló a szövőszék továbbfejlesztője. Találmánya, a bonyolult, nagy mintaelemű szövés mintavezérlésének automatizálása, forradalmasította a szövés ezen a területét. Az általa alkalmazott lyukkártyás vezérlést mint a számítógép ősét alkalmazta később az ipar sok területe. A névadót találmányáért Napóleon térdszalag renddel tüntették ki.

Tevékenységünk fókusza 1994-95 óta a hímzés és flokkolás gép, kellék és segédanyag importja és forgalmazása, valamint a reklám-ajándék, promóció irányába tevődött át.

1995 óta képviseljük a ZSK Stickmaschinen GmbH céget, intézzük új- és használt ZSK hímzőgépek adás-vételét. Emellett irodánkban megrendelhető az EPCwin, valamint a GiS hímzésminta tervező szoftver, megvásárolható szinte minden hímzőüzemi kellék, segédanyag: hímzőgéptű, poliészter és viszkóz cérna, vetex, ragasztó, flitter, 3D hablemez stb.

1996-ban szerződtünk le a Heinz Walz GmbH-val és kezdtük meg szitanyomó - és flokkoló berendezéseinek valamint a flokk-porok és a flokk-ragasztóknak a forgalmazását.

1997-re fellendült az új és használt ZSK hímzőgépek importja. Franciaországból, Németországból valamint Ausztriából importáltuk a gépeket és értékesítettük Magyarországon, illetve a környékbeli országokban is.

1998 a korszak legsikeresebb éve volt. Mind hímző- mind flokkoló gépből számos terméket állítottunk üzembe a partnereinknél.

1999-ben elkészült cégünk első weboldala és a kommunikáció jelentős része már e-mailben zajlott.

A hazai szövőkapacitás leépülésének köszönhetően a jacquard mintatervezést 2007-ben megszüntetettük.

A sok éven át működő, és rengeteg látogatót vonzó IMB kiállítás megszűnt. Az űrt a ZSK cég kétévente a krefeldi gyárában megrendezett házi kiállítással pótolta. Cégünk képviselője azóta is minden kiállításon jelen volt.

2016-ban a korábbi tulajdonosi kör megvált a cégtől és Székely Gábor igazgató Úr, aki a céget a alapítása óta vezette sikerre, nyugdíjba vonult.
Az új vezetés új arculatot adott a cégnek és a korábbi III. kerületi irodából elköltöztette a XIII. kerületi telephelyre. A főbb értékesítési terület változatlan maradt, azonban néhány beszállító helyett új érkezett, hogy még magasabb minőségű termékekkel tudjuk ellátni magyarországi és külföldi partnereinket egyaránt.

Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a 2020-as évben megkezdtük a német MADEIRA cérnák hivatalos magyarországi forgalmazását.


Cégünk Története